Nem lesz nyilvános a forráskód és az adatbázis. Több okom is van rá:
Első: olyan kódrészleteket tartalmaz, amit más csoportok, emberkék kifogásolhatnak. Gondolok itt olyanra, hogy ezt innen-onnan másoltad, ezt én írtam neked, ez ugyan az mint nálam, ezt itt és itt és így megtalálhatod, miért nem így van, miért így van stb. Nyilván ha jó a kód, remélhetőleg ugyan az lesz (szinte), mint másnál, a megoldások száma pedig rengeteg. Szóval nem akarok sem szájkaratét, sem csúfságot. Egyedül csak Metal segített a kódolásban, és két kódból is vannak funkció másolatok, ez a
Auto-Mix (Pug), a másik pedig
Auto Join on Connect, minden más az AMXMODX Wikiből és a saját fejemből származik. Azonban maga az AMXMODX semmit sem ér a web nélkül, nem tud honnét/hova adatot fogadni és küldeni. A Codeigniter keretrendszeren kívül ez pedig már teljesen saját munka.
A második ok, hogy a jövőre nézve egy -netán valamilyen oknál fogva- indulásnál biztonsági kiskapuk is lehetnek (sőt, biztos vannak is). Mivel nem lesz fejlesztve belátható időn belül, ezek a hibák megmaradhatnak, ha nem kerülnek jelzésre. Márpedig mindig van olyan jóakaró, aki csak azért sem szól.
A harmadik pedig a komplexitás miatt: nem akarom, hogy az legyen mint egy meg nem nevezett csgo mod esetében: a fejlesztő kiadta, tartalmazott egy hatalmas hibát, de mivel már nem foglalkozott vele, az a hiba nem került orvoslásra, a mezei userke, aki szakértőnek hiszi magát pedig nem tudja megoldani és tele lett szemetelve a net emiatt.
Ráadás: sok munka van benne. Rengeteg idő elment a tervezésre, a fejlesztésre. Ha most kiadom, az olyan, mintha eldobnám a drága időm.
(mennyit engedsz a felibő?).
Emiatt döntöttem úgy, hogy nem fogom
(csak úgy) kiadni. Remélem megértetek.
